;
Bejelentkezés: +36 20 9579 496

Arckezelések


Több, mint szépség 

A High Care Centerek arckezelésben legalább olyat nyújtanak, mint a testkezelések terén. A szakértelem tette világhíressé a német céget, és éppen ettől olyan jók, hatékonyak az általuk használt hatóanyagok is. Magyarországon 30 éve dolgoznak a kozmetikusok ezzel a márkával, és sikerük legféltettebb zálogaként őrzik a minőség fenntartását. 

 
Ha betér High Care Centerünkbe, abban biztos lehet, hogy azt kapja, amit ígérnek. Ez egyrészt a szigorúan ellenőrzött nemzetközi rendszernek köszönhető, de az általunk végzett arckezelés után bizton meggyőződhet róla önmaga is az eredmény láttán. A hatás nem véletlen: minősítések folyamata, a képzés és az egész High-Care szérumcsalád garantálja. Egyszeri kezeléssel is fordulhatnak kozmetikusainkhoz, de a hatékonyság érdekében komplett kúrákkal érhetjük el a legideálisabb hatást. Egy ilyen regeneráló kúra akár helyettesíthet egy plasztikai beavatkozást is. A plasztikai műtéten átesett pácienseknek pedig egyenesen elkerülhetetlen, hogy az elért eredmény megtartása érdekében alkalmanként kozmetikai kezeléssel kényeztessék arcbőrüket. 

Törzslátogatóink számára fontos szempont a kényelem, a stílus: a vendég átöltözik a kozmetikában rendelkezésre álló kényelmes ruhába, és a világmárka megnyugtató színeivel díszített kabinokban teljesen diszkréten vetheti alá magát a kezelésnek. Mindezt nyugodtan, relaxálva, melyhez halk zene és a nyugalmas közeg is hozzásegíti. 
 

SPM: Ránctalanító vákuummasszázs 

A szép arc előfeltétele az egészséges arcbőr. A több ezer éves hagyományra visszatekintő köpölyözés és a modern HighTec ötvözete az SPM vákuummasszázs, melyet a High Care laboratóriumaiban teszteltek és fejlesztettek a kozmetika egyik leghatékonyabb eljárásává. 

A kezelés hatására a nyirokcsomókban tárolt salakanyagok távoznak. A vákuummasszázs fokozza a sejtek anyagcseréjét, javítja a kollagén és elasztin szintézist, így erősíti a kötőszövetet. Mivel a sejtek több oxigénhez jutnak, felgyorsul a sejtregenerálódás. A kezelésnek köszönhetően eltűnnek a szem alatti duzzanatok, simulnak a mimikai ráncok, csökkenthető a toka, de eredményesen kezelhetők a hegek és striák is. 

 

 

Vákuummal a pattanások ellen 

Az ifjú hölgyeket még nem a ráncos, hanem a pattanásokkal tarkított gyulladásra hajlamos arcbőr bosszantja, hiszen tizenéves korban a hormonális változások nyomát az arcukon is viselik. 

Elkeseredésre nincs ok, mert a vákuummasszázzsal felszabadítjuk a nyirokrendszer lerakódásait, ezzel a bőr öntisztulási folyamatát szabályozva látványosan csökkenthetjük a pattanások kialakulásának veszélyét.

A vérkeringés és a mikro-cirkuláció szabályozásával az élettani folyamatok és a seborrhoeás tünetek is javulnak.

Még eredményesebb kezelés érdekében fokozhatjuk a hatást gyümölcssavak, vagy speciális ampullák ultrahangozásával. 

 

 

Ultrahang

Az ultrahangos kezelés bizonyára sokaknak ismerős, hiszen a gyógyászatban már nagyon rég óta használják fájdalom- csillapításra, regene- rálásra. Az utóbbi bő évtizedben már a kozmetikai ipar is felfedezte magának ezt az egyedülállóan komp- lex hatású kezelési formát. 

Az ultrahang speciális kozmetikai hatása, hogy normalizálja a bőrben zajló élettani folyamatokat, hatással van a kötőszöveti pH-ra. Ez befolyásolja az enzimek működését, például a kollagenáz enzimét, amely a bőr rugalmasságáért, simaságáért felelős kollagén rostokat termeli újra. Az ultrahang hullámok a szövetek mélyére jutva sejt-szintű mikromasszázst végeznek. A pulzáló hatás következtében a sejtek fala jobban átjárhatóvá válik, megkönnyítve a salakanyagok távozását. Az enyhe hőhatás következtében a kitágulnak a hajszálerek, így a mikrocirkuláció is javul, és nő a szövetek oxigén és tápanyagfelvétele. 
Mindezek mellett mintegy mellékhatásként fantasztikus gyógyszer minőségű regeneráló ampullák hatóanyagait juttathatjuk a bőrbe, ahonnan depót képezve lassan szívódnak fel a tápanyagok, lényegesen meghosszabbítva a látványos hatást. 

Akár egy-egy alkalommal is láthatóan megszépíti a bőrt, de a kúraszerű alkalmazással éveket fiatalíthatunk a ráncos, rugalmatlan bőrön, de a pattanásos, foltosodásra hajlamos szeborreás tüneteket is hatékonyan kezelhetjük.

 

Mesoterápia

A megfiatalodás lehetősége az Ön kezében van! 

A magas koncentrációjú, bio-funkcionális szérumok a modern csúcstechnológia segítségével a bőr mélyére kerülnek. 

A különféle alkalmazási célokra különféle speciális ampullák állnak rendelkezésre. Kezdve a bőr felépítésére szolgáló színtiszta Amino-sav koktéltól a stresszes, aknéra, foltosodásra hajlamos bőr kezelését célzó készítményekig, valamint az öregedés jeleit leküzdő, sejtosztódást reaktiváló őssejt-kivonatig. 

 


Karcsúsító kúrák - Medical wellness

A Medical Wellness fókuszában a szépséghibák kiküszöbölése, a jó közérzet elérése mellett az egészségmegőrzés áll.

Iono Jet - Plazmaterápia

A High Care gépeinek sorát a legújabb kutatások eredményét ötvöző IONO JET készülék bővíti.

Fényterápia + Oxigénterápia

Új kezelési lehetőségek a negatívan ionizált oxigén (plazma) és a fényterápia összekapcsolásával.